Elindultam s megérkeztem
Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megismerkedem az emberekkel, és köztük fogok élni. Így hát megszülettem! El kezdtem érezni, érzékelni, lélegezni, táplálkozni, gondolkozni, és mindazt tenni, amitől ember az ember. Megkezdődött a nagy kaland, elindultam én is a már megszokott ösvényen. Óvodába jártam, iskolába jártam, voltam jó, voltam rossz. Mindig minden más volt, mindig más voltam én is. Egyvalami azonban sosem változott, mégpedig az, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Anyuka! Nem egy, nem kettő, nem három, hanem sok-sok gyermek anyukája. Csakhogy addig még sok időnek kellett eltelnie, de hogy álmaimhoz közelebb kerüljek egészségügyi iskolába mentem tanulni, hogy csecsemőgondozó legyek.
Menetközben egy kis kitérőt tettem, és felnőtt ápoló lettem. Munkám során sok fiatal és idős embert gondoztam, amiért nagyon hálás vagyok ma is. Isten létével ezekben az időkben ismerkedtem meg az embereken, a beteg embereken keresztül. Mindig volt egy hitem, de nem volt nevesítve. Családomban a vallás gyakorlása a nagymamám által elmormolt esti imában ki is merült. Istenben való hitem egy általam nagyon szeretett ember mellett kezdett el kialakulni, megfogalmazódni. Igazán megerősödni az ő rövid betegsége, majd halála által tudott. Azóta egyre közelebb és közelebb kerülök a szemnek láthatatlan világhoz és egyre nagyobb biztonságban tudom magamat. Ebben nagy szerepe van a kislányom megszületésének.
Az oly régóta várt és áhított csoda végre valóra vált, élővé és megfoghatóvá lett. Kit addig szívem alatt hordtam, most „igaziból” is szerethettem. Csakhogy a gyermeki álmok világából átkerültünk a rideg valóságba, az Életbe, melyet bizony nem tanított senki „igaziból” élni. Éreztem, hogy gyenge és elveszett vagyok a világban, hiába kaptam meg a nagy ajándékot, valaki, valami mégis hiányzik mellőlem, belőlem. El kezdtem keresni kívül, majd belül. Ki vagyok én, s miért vagyok itt e földön? Az évek során egyre mélyebbre és ugyanakkor magasabbra haladtam, de valahol mindig megbotlottam és visszapottyanttam. Az út kanyargós és göröngyös. A munka nehéz és fáradságos. Istennel, a tőle szerzett tudásommal, és az általa mellém rendelt testvérekkel azonban ez az út mára már könnyebben járható. Egy-egy nagyobb, kimerítőbb lépés után megpihenek, és erőt gyűjtök. Ezt az erőgyűjtést segítik gyermekem és barátaim, kik Isten szavaival szólnak hozzám és melengetik szívemet a tőle tanult feltétlen szeretetükkel.
Leányom néhány hónapja jár a KisForrások közé, ahol a tiszta és önzetlen szeretetben fürdőzik. Szabadsága és önállósága megtartása mellett megkapja azt a határozott, biztonságot adó útmutatást, amire minden apróságnak szüksége van a boldog, egészséges lélekké való fejlődéséhez. Napjait ott tölti, ahol az emberi értékek vannak előtérben, ebben az elanyagiasodott világban is; ahol a kisembert elfogadják olyannak, amilyen jó és kevésbé jó tulajdonságaival együtt. Mi szülők sokszor erre képtelenek vagyunk, mert túl nagyok az elvárásaink, melyek hátterében be nem vallott, de sokszor fel sem ismert félelmeink rejlenek. Mára már tudom, hogy a félelem átalakítható szeretetté, a szeretet pedig tanulható, fejleszthető, változtatható saját és mások boldogsága érdekében. Gyermekeink nagy előnnyel indulnak az Életbe, hiszen ők már az oviban találkoznak Isten mérhetetlenül nagyra tárt karjainak meleg ölelésével, melyet az óvó nénik, dajka nénik szeretetükkel közvetítenek nekik. Köszönet mindannyijuknak!
Álmaim sok-sok gyermekéből mára egy született testemből e világra, kiért köszönetet mondok az Úrnak. Hiszem és tudom, hogy minden megadatik akkor, amikor annak az ideje van. Lelkem egyre nagyobb és erősebb lesz az ő szeretete által, ám ezt a szeretetet nem tarthatom meg magamnak, elajándékozom hát oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
És így végre megérkezem az örök boldogság országába.
Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megismerkedem az emberekkel, és köztük fogok élni. Így hát megszülettem! El kezdtem érezni, érzékelni, lélegezni, táplálkozni, gondolkozni, és mindazt tenni, amitől ember az ember. Megkezdődött a nagy kaland, elindultam én is a már megszokott ösvényen. Óvodába jártam, iskolába jártam, voltam jó, voltam rossz. Mindig minden más volt, mindig más voltam én is. Egyvalami azonban sosem változott, mégpedig az, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Anyuka! Nem egy, nem kettő, nem három, hanem sok-sok gyermek anyukája. Csakhogy addig még sok időnek kellett eltelnie, de hogy álmaimhoz közelebb kerüljek egészségügyi iskolába mentem tanulni, hogy csecsemőgondozó legyek.
Menetközben egy kis kitérőt tettem, és felnőtt ápoló lettem. Munkám során sok fiatal és idős embert gondoztam, amiért nagyon hálás vagyok ma is. Isten létével ezekben az időkben ismerkedtem meg az embereken, a beteg embereken keresztül. Mindig volt egy hitem, de nem volt nevesítve. Családomban a vallás gyakorlása a nagymamám által elmormolt esti imában ki is merült. Istenben való hitem egy általam nagyon szeretett ember mellett kezdett el kialakulni, megfogalmazódni. Igazán megerősödni az ő rövid betegsége, majd halála által tudott. Azóta egyre közelebb és közelebb kerülök a szemnek láthatatlan világhoz és egyre nagyobb biztonságban tudom magamat. Ebben nagy szerepe van a kislányom megszületésének.
Az oly régóta várt és áhított csoda végre valóra vált, élővé és megfoghatóvá lett. Kit addig szívem alatt hordtam, most „igaziból” is szerethettem. Csakhogy a gyermeki álmok világából átkerültünk a rideg valóságba, az Életbe, melyet bizony nem tanított senki „igaziból” élni. Éreztem, hogy gyenge és elveszett vagyok a világban, hiába kaptam meg a nagy ajándékot, valaki, valami mégis hiányzik mellőlem, belőlem. El kezdtem keresni kívül, majd belül. Ki vagyok én, s miért vagyok itt e földön? Az évek során egyre mélyebbre és ugyanakkor magasabbra haladtam, de valahol mindig megbotlottam és visszapottyanttam. Az út kanyargós és göröngyös. A munka nehéz és fáradságos. Istennel, a tőle szerzett tudásommal, és az általa mellém rendelt testvérekkel azonban ez az út mára már könnyebben járható. Egy-egy nagyobb, kimerítőbb lépés után megpihenek, és erőt gyűjtök. Ezt az erőgyűjtést segítik gyermekem és barátaim, kik Isten szavaival szólnak hozzám és melengetik szívemet a tőle tanult feltétlen szeretetükkel.
Leányom néhány hónapja jár a KisForrások közé, ahol a tiszta és önzetlen szeretetben fürdőzik. Szabadsága és önállósága megtartása mellett megkapja azt a határozott, biztonságot adó útmutatást, amire minden apróságnak szüksége van a boldog, egészséges lélekké való fejlődéséhez. Napjait ott tölti, ahol az emberi értékek vannak előtérben, ebben az elanyagiasodott világban is; ahol a kisembert elfogadják olyannak, amilyen jó és kevésbé jó tulajdonságaival együtt. Mi szülők sokszor erre képtelenek vagyunk, mert túl nagyok az elvárásaink, melyek hátterében be nem vallott, de sokszor fel sem ismert félelmeink rejlenek. Mára már tudom, hogy a félelem átalakítható szeretetté, a szeretet pedig tanulható, fejleszthető, változtatható saját és mások boldogsága érdekében. Gyermekeink nagy előnnyel indulnak az Életbe, hiszen ők már az oviban találkoznak Isten mérhetetlenül nagyra tárt karjainak meleg ölelésével, melyet az óvó nénik, dajka nénik szeretetükkel közvetítenek nekik. Köszönet mindannyijuknak!
Álmaim sok-sok gyermekéből mára egy született testemből e világra, kiért köszönetet mondok az Úrnak. Hiszem és tudom, hogy minden megadatik akkor, amikor annak az ideje van. Lelkem egyre nagyobb és erősebb lesz az ő szeretete által, ám ezt a szeretetet nem tarthatom meg magamnak, elajándékozom hát oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
És így végre megérkezem az örök boldogság országába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése