Óhhjajjj!!! Hogy milyen mosolygós s nevetős estém lett :) A fb-on megosztottam a torta fényképét, amit Tüncitől kaptam ezzel a szöveggel: "Kaptam, pedig nincs is szülinapom. Vagy mégis?" S jöttek sorra a köszöntések :) A Kislányom születésenapja közeleg, illetve az első "születési negirugaszkodásának" napja volt 17-én...
""Kedvesek és Aranyosak, MIND TI, kik "hozzám szóltatok" s köszöntöttetek, köszönöm Néktek. smile hangulatjel
Elárulom azonban, hogy a fizikális lÉNyemnek a nyári napforduló környékén van a születése napja. Most, a tavaszi napéjegyenlőség közelében a lÉLek-ÉLEK-ÉNm születése napja van, melyet 16 évvel ezelőtt még pocaklakó gyermekemnek köszönhetek s KÖSZÖNÖK.
Az, hogy el kezdtem keresni MAGAM, hogy ki is vagyok én, az hogy mára megtaláltam MAGAM, s tudom, hogy VAGYOK AKI VAGYOK, az annak a bölcs tanítónak köszönhető, ki vállalta azt a sok-sok nehézséget, ami azzal járt s jár, hogy GYERMEK-mnek született. Köszönet és hála Néked heart hangulatjel
"Anya-Kincse-Gyönyöre, az ÉLETet adtam Néked ajándékba, mit egykor én is Édesanyámtól kaptam, mit minden édesanya ad akkor, mikor világra hozza gyermekét.
Az, hogy mit kezdesz ezzel az ajándékkal, Rajtad múlik úgy, ahogy Rajtam az, hogy én mit kezdek az enyémmel, s ahogy múlik az mindenkin.
Ami nagyon fontos: ne engedd, hogy csak úgy múljon, s más élje helyetted az ÉLETed, ahogy azt tettem én és sokan mások is.
Mindig légy az, aki vagy, az az ÉN-MAGAM, kit attól az EGYtől kaptunk MI mindannyian." (1011. bejegyzés)
És az, hogy erre így ráláttam, az pedig egy ÉdesTündérnek köszönhető, aki "csak úgy a semmiből, mit sem tudva semmiről", beállított ma hozzám a csodálatosan szép és finom tortával.""
Kowalsky meg a Vega: Varázsszavak
https://youtu.be/ny2a1d3B29U
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése