Az este úgy feküdtem le, hogy kértem minden illetékest, hogy hagy haljak már meg. Ugyan mi a csudáért kellene még itt maradnom, mikor csak pampogok a szeretetről, mindenféle más hülyeségekről, közben meg egy családot sem vagyok képes összetartani, nem tudok anya lenni.
Erre kaptam egy álmot:
Azt mondták, hogy kapok egy injekciót, amitől előbb a szememvilágát veszítem el, s utána meghalok.
Hát nem volt egyszerű.
Kavarogtak az érzések, az elutasítás, a fájdalom, a hiány, felmerültek életképek, s folyamatos volt a búcsúzás. Mindezek ellenére, mindezek mellett azt éreztem, hogy igen, ezt akarom, csak egy kicsit alkudoztam: "nem lehetne majd holnap?". Hát, még ezt is lehetett és majd csak holnap este kaptam meg az injekciót, melytől el is ment a látásom, amitől nem ijedtem meg, mentem tovább, botorkáltam, neki mentem ennek is, annak is.
Aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy látok, holott a szemem csukva van.
Mondtam a többieknek - kiknek nem volt semmi formájuk, alakjuk, testük - hogy látok. Nem akarták elhinni, azt mondták, hogy az nem lehet. Ekkor azonban mindent elmondtam, ami csak körülvett.
Erre el kezdtünk nevetni, s megértettük, hogy biza nincs még itt a meghalás ideje ;-)
Kedves Brigi barátnőm meg okosan rávilágította sötét kis elmémet, hogy a csukott szemmel látás a harmadikszemes látás volt. Nahát! Ilyet is tudok? ;-)
Ehhez a halálba forduláshoz azért a néninek is van egy kis köze, ki minden este elmondja, hogy nem bánná, ha már többé nem ébredne fel. (Na, ja, csak ő 81 éves.)
És hogy mennyire vagyunk teremtőképesek: ma koraeste rosszul lett, s a családja bevitette ismét a kórházba, holott az elmúlt napokban kérte, hogyha mégegyszer rosszul lesz ne vigyék el otthonról.
Hát, a halálangyala soha nem megy szabadságra, s mindig tudja, hol van dolga...
Nálam egyelőre nincs, úgyhogy maradok, s vagyok "egy kis karácsonyi manó", ahogy egy rég nem látott kedves ismerősöm ma engem nevezett a szép kis zöld kapucnis kabátomban látva :)
Bár, ha a konvektor továbbra is így sztrájkol, s ötpercenként elfelejt dolgozni, karácsonyra fagyott manó leszek :)))
Erre kaptam egy álmot:
Azt mondták, hogy kapok egy injekciót, amitől előbb a szememvilágát veszítem el, s utána meghalok.
Hát nem volt egyszerű.
Kavarogtak az érzések, az elutasítás, a fájdalom, a hiány, felmerültek életképek, s folyamatos volt a búcsúzás. Mindezek ellenére, mindezek mellett azt éreztem, hogy igen, ezt akarom, csak egy kicsit alkudoztam: "nem lehetne majd holnap?". Hát, még ezt is lehetett és majd csak holnap este kaptam meg az injekciót, melytől el is ment a látásom, amitől nem ijedtem meg, mentem tovább, botorkáltam, neki mentem ennek is, annak is.
Aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy látok, holott a szemem csukva van.
Mondtam a többieknek - kiknek nem volt semmi formájuk, alakjuk, testük - hogy látok. Nem akarták elhinni, azt mondták, hogy az nem lehet. Ekkor azonban mindent elmondtam, ami csak körülvett.
Erre el kezdtünk nevetni, s megértettük, hogy biza nincs még itt a meghalás ideje ;-)
Kedves Brigi barátnőm meg okosan rávilágította sötét kis elmémet, hogy a csukott szemmel látás a harmadikszemes látás volt. Nahát! Ilyet is tudok? ;-)
Ehhez a halálba forduláshoz azért a néninek is van egy kis köze, ki minden este elmondja, hogy nem bánná, ha már többé nem ébredne fel. (Na, ja, csak ő 81 éves.)
És hogy mennyire vagyunk teremtőképesek: ma koraeste rosszul lett, s a családja bevitette ismét a kórházba, holott az elmúlt napokban kérte, hogyha mégegyszer rosszul lesz ne vigyék el otthonról.
Hát, a halálangyala soha nem megy szabadságra, s mindig tudja, hol van dolga...
Nálam egyelőre nincs, úgyhogy maradok, s vagyok "egy kis karácsonyi manó", ahogy egy rég nem látott kedves ismerősöm ma engem nevezett a szép kis zöld kapucnis kabátomban látva :)
Bár, ha a konvektor továbbra is így sztrájkol, s ötpercenként elfelejt dolgozni, karácsonyra fagyott manó leszek :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése