Álom, mely leányomon keresztül érkezett ma reggelre: Evett az étkező asztalnál, mely szemben van a nappali ablakával. Két férfit látott meg a kertben, az egyiknek,az idősebbnek nagy szürke szakálla és szürke haja volt, a másik fiatalabb barna (talán) kecskeszakállú. Beszélgettek, meg benéztek az ablakon. Leányom szólt nekem, én odamentem az ablakhoz és talán beszélgettünk, de hangokat, szavakat nem hallott. Egyszer megjött az édesapja, kinek fején kicsi kerek színes sapka volt és a vastag színes mellénye. A nyakába ugrott. Később az ajtóban feküdtünk mindhárman, ő az édesapján én pedig cirógattam annak arcát.
Ennyi az álom.
Apukája nem él velünk harmadik hónapja, nem is találkoznak, a mellény őszi használatú és amint hűvösebb van sapkát hord tetején természetesen tarrá lett buksiján.
Talán őszre eljutunk valamilyen kapcsolati szintig a jelenlegi nulláról.
Tizenhárom éve csináljuk a se veled-se nélküled, csiki-csuki játékot, és most sikerült tovább jutnunk. Ilyen tartósan sosem voltunk távol egymástól, semmilyen nemű kapcsolat nincs. Lányunknak azt mondta, hogy bármikor hívhatja, de ő csak akkor fogja, ha megváltozott. HÁÁÁT majd látjuk. Bízom-e benne, vagy nem bízok? Nem ez a fontos, végre eljutottam odáig, hogy magammal foglalkozzak és magamban tanuljak meg bízni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése